Újabb építőipari támogatás indul áprilisban

6 milliárd forintos keretösszeggel folytatódik az építőipari kkv-k technológiai korszerűsítését támogató program áprilisban.

Világgazdaság tájékoztatása szerint György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) Gazdaságstratégiáért és Szabályozásért felelős államtitkára a Contsruma szakkiállítás hivatalos megnyitóján jelentette be a pályázat indulását.

A szakpolitikus bejelentette azt is, hogy áprilisban kerül a kormány elé az építésgazdasági stratégia, aminek összeállításán tíz hónapja dolgoznak az ITM-ben. A szaktárca folyamatosan konzultált az érdekképviseletekkel, szakmai szövetségekkel a stratégia tervének összeállításakor annak érdekében, hogy az ágazat szereplői ki tudják elégíteni a magyar gazdaság megrendelésállományát.

Értéklánc szemléletben dolgozva a bányászattól a tervezőkön át a kivitelezőkig, ingatlanfejlesztőkig mindenkit megkérdeztek – mondta az államtitkár. A tét nem kevesebb, mint hogy a következő öt évben 53 százalékkal kell bővíteni a kibocsátási volument, azaz az elmúlt két évet kell megismételnie az építőiparnak a 2500 milliárdos megrendelésállomány teljesítéséhez.

Forrás: vg.hu

Projektfejlesztés. Projektmenedzsment. Pályázatkészítés. Finanszírozás

Kérdése van?

Keresse kollégáinkat, akik készséggel állnak rendelkezésére!

Kapcsolatfelvétel
Szeretne hasonló hírekről folyamatosan értesülni?     Iratkozzon fel hírlevelünkre!