Rövidesen kimerül az élelmiszeripari gigapályázat kerete

A februárban megnyílt, élelmiszeripari beruházásokat támogató 151 milliárd forintos keretű nagy uniós pályázat első szakaszára 126 milliárdos támogatási igény érkezett, de azóta már 130 milliárd forint fölé emelkedett a támogatási igény – jelezte a Magyar Időknek Kis Miklós Zsolt. A Miniszterelnökség agrár- és vidékfejlesztésért felelős államtitkára úgy látja, hogy az első szakaszban beérkezett pályázatokról már nyáron megszülethetnek a támogatói döntések, azaz az új állami pályázatértékelői rendszer nem fogja lassítani a döntéshozatalt, év végéig pedig az előlegeket is meg fogják majd kapni a nyertesek.

A szombat este megjelent cikk főbb információi:

  • A “Mezőgazdasági termékek értéknövelése és erőforrás- hatékonyságának elősegítése a feldolgozásban” című, 151 milliárdos keretösszegű pályázatra (VP-3-4.2.1-15) az első szakaszban 126 milliárd forint értékben érkezett támogatási kérelem a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH), azóta pedig már 130 milliárd fölé emelkedett a támogatási igény.
  • A 126 milliárd úgy oszlik meg, hogy a pusztán élelmiszer-feldolgozással foglalkozó mikro- és kisvállalkozások összesen 40 milliárd forintra pályáztak eddig, míg a kis élelmiszeripari vállalkozások 86 milliárd forintot szeretnének lehívni az uniós keretből.
  • ….

 

Teljes Portfolio cikk végigolvasása



Kérdése merült fel vagy érdekli a pályázat?

Jelentkezzen online videó vagy telefonos konzultációra!

Szakértő kollégáink készséggel állnak rendelkezésére.


Jelentkezés - időpontfoglalás
Szeretne hasonló hírekről folyamatosan értesülni?     Iratkozzon fel hírlevelünkre!