Óriási innovációs pályázat nyílt meg Közép-Magyarországon

28 milliárd forintos kerettel elindult a napokban a “Nemzeti versenyképességi és kiválósági program” című pályázat, amely három tudományterületen támogatja a jelentős szellemi hozzáadott értéket tartalmazó új, piacképes termékeket, szolgáltatásokat, illetve technológiákat. A pénz a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapban áll rendelkezésre, és olyan, kizárólag a közép-magyarországi régióban megvalósított projektekre fordítható, amelyekbe felsőoktatási intézményeket, a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézeteit, valamint hazai vállalkozásokat vonnak együttműködések keretében. Év végéig lehet benyújtani a pályázatokat, kizárólag elektronikus formában.

A napokban jelent meg a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal oldalán a “Nemzeti versenyképességi és kiválósági program” (NVKP_16), amely felhívás célja:
olyan stratégiai jelentőségű, Magyarország versenyképességét növelő kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek támogatása, amelyek felsőoktatási intézmények, a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézetei, valamint hazai vállalkozások együttműködésében hoznak létre jelentős szellemi hozzáadott értéket tartalmazó új, piacképes terméket, szolgáltatást, technológiát az alábbi területek valamelyikén:
  • Kiemelkedő halálozási kockázattal járó betegségek gyógyításának eredményességét lényegesen javító nemzeti program
  • Anyagtudományi, technológia nemzeti program
  • Víz-egészség-élelmiszer nemzeti program

A felhívás a fenti célokat az NKFI Alapból támogatja. A projekt megvalósításának helyszíne a pályázó bejegyzett közép-magyarországi székhelye, telephelye vagy fióktelepe lehet. Nem támogatható a Közép-Magyarország régión kívül megvalósuló projekt.

 

Portfolio cikk végigolvasása