Megjelent az új kertészeti- és ültetvénytelepítési pályázat

Megjelent a “VP – Kertészet – ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatása” pályázat felhívása. A pályázat keretében mezőgazdasági termelők nyújthatnak be támogatási kérelmet gyümölcstermő, aroma-, gyógy- és fűszenövény ültetvények telepítésére, cseréjére.  A maximálisan igényelhető támogatási összeg 500 millió Ft.

A pályázat célja, hogy magas termőképességgel és termésbiztonsággal rendelkező ültetvények kerüljenek kialakításra, melyek erősítik a termelők versenyképességét és jövedelembiztonságát.

A felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtására 2021. május 24. naptól 2021. augusztus 23. napja között benyújtási szakaszokban van lehetőség. Az első szakasz 2021. május 24-től 2021. június 7-ig tart.

A felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be:

Mezőgazdasági termelők, akik abban az esetben jogosultak támogatásra, amennyiben igazolják, hogy az utolsó teljes lezárt üzleti évben legalább 6000 euró STÉ üzemmérettel rendelkeznek és árbevételüknek legalább 50%-a mezőgazdasági tevékenységből származott. A felhívás keretében a támogatási kérelem benyújtására kollektív beruházás keretében is van lehetőség.

 

A pályázat keretében az alábbi tevékenységek támogathatóak önállóan:

1. célterület: Gyümölcstermő ültetvényekhez kapcsolódó tevékenységek

A) Gyümölcstermő ültetvények telepítése: A 1. számú melléklet I. táblázatában szereplő gyümölcsfajokból, az előírt követelményeknek megfelelő ültetvény létrehozása. Az ültetvénytelepítés kizárólag víztakarékos öntözőrendszer kiépítésével együtt támogatott. A víztakarékos öntözőrendszert abban az esetben is ki kell építeni, ha arra vonatkozóan a támogatási kérelem nem tartalmaz támogatott tevékenységet.

  1. Új ültetvény telepítése
  2. Ültetvénycsere

B) Meglévő, a telepítéstől számított 10 évnél nem öregebb gyümölcstermő ültetvény korszerűsítése az alábbi tevékenységek révén. 

  1. A jégesőkár megelőzésére szolgáló beruházás támogatása
  2. Tavaszi fagykár megelőzésére szolgáló beruházások támogatása
  3. Esőkár megelőzésére szolgáló beruházások támogatása
  4. Gyümölcstermékek betakarítására alkalmas gépek, eszközök beszerzése a felhívás 3.4.1.1. IV. 11. és 5.7. pontjainak figyelembevételéve

2. célterület: Évelő gyógy-, aroma- és fűszernövény ültetvényekhez kapcsolódó tevékenységek: 

  1. Az 1. számú melléklet III. táblázatában szereplő gyógy-, aroma- és fűszernövényekből, az előírt követelményeknek megfelelő új ültetvény telepítése
  2. Évelő gyógy-, aroma- és fűszernövény termesztéshez kapcsolódó, a betakarítást követő áruvá készítést szolgáló eszközök beszerzése a felhívás 3.4.1.1. IV. 12. pontjának figyelembevételével
  3. Évelő gyógy-, aroma- és fűszernövény termékek betakarítására alkalmas gépek, eszközök beszerzése a felhívás 3.4.1.1. IV. 12. és 5.7. pontjainak figyelembevételével 

A Felhívás keretében az alábbi tevékenységek önállóan nem, csak valamely, az 1. célterület A) pontjában („Gyümölcstermő ültetvények telepítése”) szereplő önállóan támogatható tevékenységgel együttesen támogathatóak:

  1. A jégesőkár megelőzésére szolgáló beruházás támogatása
  2. Tavaszi fagykár megelőzését szolgáló eszköz, berendezés, technológia beszerzése és telepítése
  3. Esőkár megelőzését szolgáló technológia beszerzése és telepítése
  4. Gyümölcstermékek betakarítására alkalmas gépek, eszközök beszerzése a felhívás 3.4.1.1. IV. 11. és 5.7. pontjainak figyelembevételéve
  5. Ültetvénycsere esetén a gyümölcstermő ültetvény öntözési infrastruktúrájának felújítása.

A támogatás maximális mértéke:

  1. az ültetvénytelepítés vonatkozásában a közép-magyarországi régióban (KMR) a felhívás 1. számú mellékletének II/a, II/b, II/c és IV. táblázataiban szereplő, támogatott tevékenységek vonatkozásában meghatározott eurónak megfelelő forintösszegű egységköltség 40%-a, a nem közép-magyarországi régióban (nem KMR) az egységköltség 50%-a.
  2. a számla alapú elszámolással érintett tevékenységek esetén (a felhívás 1. számú mellékletének II/a, II/b, II/c és IV. táblázataiban nem szereplő, támogatott tevékenységek) a támogatás maximális mértéke közép-magyarországi régióban (KMR) az összes elszámolható költség 40%-a, a nem közép-magyarországi régióban (nem KMR) az összes elszámolható költség 50%-a.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege célterületenként – egyéni és kollektív projekt esetén is – maximum 500 millió forint. A pályázat keretösszege 15 milliárd Ft.

 

Forrás és felhívás: palyazat.gov.hu