Megjelent a “GINOP Plusz-1.2.3-21 – A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása a leghátrányosabb helyzetű régiókban” című pályázati felhívás

Megjelent a “GINOP Plusz-1.2.3-21 – A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása a leghátrányosabb helyzetű régiókban” című pályázati felhívás melynek keretében, mikro-, kis- és középvállalkozások nyújthatnak be támogatási kérelmet többek között új eszközök beszerzésére, infrastruktúra fejlesztésre, a támogatás összege, függően az alkalmazotti létszámtól, akár 200 millió Ft is lehet.

A felhívás célja olyan beruházások megvalósításának támogatása, amelyek javítják a technológiai felkészültséget, versenyképességet és erőforrás-hatékonyságot, ezen keresztül a termelékenységet, illetve amelyek szem előtt tartják a területi kohézió szempontjait és kedvező területi hatásokkal bírnak, hozzájárulva ezzel a területi egyenlőtlenségek mérsékléséhez is.

Az igényelhető feltételesen vissza nem térítendő támogatás összege minimum 10 000 000 Ft, maximum 200 000 000 Ft.

Támogatási kérelem benyújtására 2022. január 19. 08:00 órától 2022. február 3. 12:00 óráig van lehetőség.

Az összköltség maximum 70%-át elérő visszatérítendő támogatás (VT) az előre meghatározott eredményességi célok elérése esetén részben vagy egészben átalakítható vissza nem térítendő támogatássá (VNT). A támogatás intenzitása az Észak-magyarországi, Észak-alföldi, Dél-alföldi, Dél-dunántúli régiókban a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak 70%, míg a Közép-dunántúli, Nyugat-dunántúli és Pest régiókban 50%.

Részletek a konstrukcióról:

Forrás és felhívás: palyazat.gov.hu