Hamarosan 100 Mrd forint kerettel élelmiszeripari exportfejlesztési pályázat indul

A kormány a következő időszakban több mint 100 milliárd forint értékű forrást fordít a magyar élelmiszeripari vállalkozások csomagolási, készletezési és piacra lépést elősegítő fejlesztéseinek támogatására – jelentette ki az agrárminiszter csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újfehértón.

Nagy István emlékeztetett, a kabinet 2010 óta több mint 300 milliárd forintot fordított az élelmiszeripar fejlesztésére.  A támogatások azt segítik majd elő, hogy a társaságok a termékeiket megfelelő előkészítés után és modern csomagolással tudják piacra vezetni, hiszen az adott termék minősége mellett a külső megjelenés is nagyon fontos a vásárlók számára – fogalmazott a miniszter. 

A tárcavezető kifejtette, a kormány egyik kiemelt törekvése a családi vállalkozások támogatása, mivel ezek a cégek uralják és viszik előre az ország gazdaságát.  “Ez a biztonság és ez a jövő” – erősítette meg.

Szavai szerint ennek egyik legjobb példája ez a vállalkozás, formájában és sikereiben egyaránt. A miniszter megjegyezte, a családi gazdaságok a méretükből és lehetőségeikből adódóan sokkal gyorsabban képesek a piaci alkalmazkodásra és a változásra, bármilyen “divatirányt” vagy fogyasztói igényt viszonylag gyorsan és jobban le tudnak reagálni, mint a nagyobb multicégek. Ez a versenyképesség és a siker egyik titka, másik pedig az “élő kövek”, azaz a család munkája a társaság fejlődésében – hangoztatta.

Forrás: MTI 



Kérdése merült fel vagy érdekli a pályázat?

Jelentkezzen online videó vagy telefonos konzultációra!

Szakértő kollégáink készséggel állnak rendelkezésére.


Jelentkezés - időpontfoglalás
Szeretne hasonló hírekről folyamatosan értesülni?     Iratkozzon fel hírlevelünkre!