50 milliárd a vidéki turizmus fejlesztésére

Társadalmi egyeztetésen a VP6-6.4.1-21 „Nem mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja-Vidéki turizmus fejlesztése” pályázat tervezete. A régóta várt felhívás jelentős segítséget nyújthat az elmúlt két évben fokozott nehézségekkel küzdő turizmusnak.

Az 50 milliárd forintos keretből a tervezet szerint a vidéki turisztikai szolgáltatásokat lehet fejleszteni, akár 100 millió forintos támogatással.

A támogatás intenzitása eltérő, a projekt helyszínétől függően 50-60-70%-os lehet.

A vidéki térségekben működő, mikrovállalkozásnak minősülő mezőgazdasági termelők számára (beleértve az őstermelőket) nyílik meg ez a lehetőség, melynek célja szálláshely létrehozása, vagy meglévő, már üzemeltetett szálláshelyek felújítására, korszerűsítésére, a szolgáltatások fejlesztése. A támogatás a mezőgazdasági termelők jövedelemszerzését és gazdasági több lábon állását segíti.

Jó eséllyel tudnak pályázni a gazdák, a borászok is, ha 10 ezer főnél kisebb településen kívánnak fejleszteni és különösen igaz ez a 11 turisztikai térségre, ahol turisztikai célpontok vannak.

A pályázati kiírás szerint a meglévő szálláshelyek épületei fejlesztésén és bővítésén túl, újonnan is belevághatunk szálláshelyek építésébe. A kiegészítő szolgáltatások fejlesztéséhez kapcsolódóan egyéb épületek, eszközök is részét képezhetik a pályázatnak maximum 30 millió forint támogatási összeg erejéig. A pályázat részeként választható még az energiaellátás korszerűsítése, a szálláshely berendezési tárgyainak, számítástechnikai és vagyonvédelmi eszközeinek a beszerzése, játszótér, parkoló kialakítása és telekvásárlás is.

Fontos, hogy a projektet 24 hónap alatt meg kell tudni valósítani és a fenntartási időszak 5 éve alatt tartani kell az alkalmazotti létszámot.

Az első pályázat beadási szakasz 2021. december 8-án nyílik, az utolsó 2022. április 21-én zárul.

További részletek a pályázatról