20 fő alatti cégek is indulhatnak az építőipari pályázaton – módosul a felhívás!

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Magyar Időknek jelezte, hogy februártól a 10-20 fős cégek is nyújthatnak be támogatási igényt az építőipari pályázatra. Az első támogatási igények már beérkeztek a 20 milliárd forintos keretösszegű építőipari kapacitásbővítési pályázatra.

Az ÉVOSZ elnöke, Koji László azt a tájékoztatást adta, hogy a nemzetgazdasági tárca által január végén kiírt kapacitásbővítési pályázatra már százas nagyságrendben érdeklődtek cégek és az első támogatási kérelmek már be is érkeztek a pályázatra. Koji László szerint a jelenleg 20-249 főt foglalkoztató vállalkozásoknak szóló program még februárban megnyílik a 10-20 fős cégek előtt is, és ugyanettől az időponttól lesz elérhető a pályázat a mérnöki szolgáltatásokat nyújtó vállalkozásoknak is.

Az ÉVOSZ elnökének tájékoztatása szerint lehetséges, hogy az NGM majd megemeli a támogatási keretet a nagy érdeklődésre való tekintettel. Érdemes figyelmet fordítani arra, hogy a 20 milliárdos hazai támogatási keretből egyelőre, idén csak 8 milliárdos résznek van meg a finanszírozása.  A jelenlegi pályázat keretében minimum 50 millió, legfeljebb egymilliárd forintra pályázhatnak az építőipari cégek, vissza nem térítendő támogatásként.

További információ a jelenleg kiírt pályázatról

Projektfejlesztés. Projektmenedzsment. Pályázatkészítés. Finanszírozás

Kérdése van?

Keresse kollégáinkat, akik készséggel állnak rendelkezésére!

Kapcsolatfelvétel
Szeretne hasonló hírekről folyamatosan értesülni?     Iratkozzon fel hírlevelünkre!