Másképp kell elszámolni a támogatásokkal

2016. június 16.-án új számviteli törvényi előírások léptek hatályba, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvényt az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2016. évi LXVI. törvénnyel módosították. A változások között vannak olyan új előírások, melyeket már a 2016. évben induló üzleti évről készített beszámolóra is alkalmazhatóak.

Egyik legjelentősebb változás a kapott támogatások elszámolásának változása, mely jellemzően az utófinanszírozásos pályázatok során alkalmazandó. Az utófinanszírozásos pályázatoknál rendszeresen előfordul, hogy a költség, ráfordítás az adott üzleti évben felmerül, de a hozzá kapcsolódó támogatási bevétel nem jelenik meg az adott üzleti évben, mert a támogatás utalása a következő évben, mérlegkészítés után történik. A jogszabályalkotók az összemérés elvének teljesülése érdekében változtattak a korábbi szabályon, mely szerint a költségek ráfordítások ellentételezésére kapott támogatást akkor lehetett adott üzleti évben egyéb bevételként elszámolni, ha azt a mérlegkészítésig pénzügyileg rendezték – figyelmeztet a piacesprofit.hu partnere, a Saldo Pénzügyi Tanácsadó és Informatikai Zrt.

Az új szabály szerint, ha a támogatással az elszámolás a mérlegkészítés időpontjáig megtörténik, akkor a járó támogatást az aktív időbeli elhatárolásokkal szemben az adott üzleti év egyéb bevételeként kell számolni. A törvénymódosítás új előírása nemcsak a pályázat keretében elszámolt támogatásokra vonatkozik, hanem a más vállalkozásoktól, magánszemélyektől kapott támogatásokra is, de nem vonatkozik a fejlesztési célra kapott támogatásokra.

Forrás: piacesprofit.hu

Projektfejlesztés. Projektmenedzsment. Pályázatkészítés. Finanszírozás

Kérdése van?

Keresse kollégáinkat, akik készséggel állnak rendelkezésére!

Kapcsolatfelvétel
Szeretne hasonló hírekről folyamatosan értesülni?     Iratkozzon fel hírlevelünkre!