Januárban megjelenik a húszmilliárdos építőipari pályázat felhívása

A Portfolio.hu értesülései szerint Koji László, az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke hivatalosan is bejelentette, hogy legkésőbb januárban megjelenik az építőipar gépesítését támogató húszmilliárdos pályázat kiírása.

Az építőipari munkaerőhiány mellett az alacsony fokú gépesítettség is hozzájárul ahhoz, hogy az ágazat nem képes a szükséges bővülésre. Koji László, az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke szerint a szektor képtelen teljesíteni a jelenlegi 550-600 milliárd forintnyi megrendelést, miközben a következő években várhatóan tovább növekszik az igény. – közölte a Portfolio.hu. Az építőipar teljesítményének növelése céljából november 24-én az írta alá az együttműködési megállapodást Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, és a Szakszövetség elnöke.

Koji László a szervezet évzáró közgyűlésén tett hivatalos bejelentést arról, hogy legkésőbb januárban meghirdetik a gépesítést támogató felhívást. A hamarosan megjelenő pályázat keretösszege 20 milliárd forint lesz. Ebből a forrásból az állam technológiai és automatizálási eszközök beszerzését támogatja az építőipari vállalkozások számára, segítve a kapacitások bővítését és a technológiai váltást.


Forrás: a portfolio.hu teljes cikke az alábbi linken olvasható!

Projektfejlesztés. Projektmenedzsment. Pályázatkészítés. Finanszírozás

Kérdése van?

Keresse kollégáinkat, akik készséggel állnak rendelkezésére!

Kapcsolatfelvétel
Szeretne hasonló hírekről folyamatosan értesülni?     Iratkozzon fel hírlevelünkre!